A levenduláról

A levendula története nagyon régen kezdődik, terápiás és dekoratív tulajdonságait ősidők óta ismerték és értékelték. Azt mondják, hogy Isten beleegyezett, hogy Ádám és Éva magával vigye a levendula virágát a mennyből, hogy megkönnyítsék földi életüket. A levendulát először az egyiptomiak és az arabok termesztették, akik parfümökben és mumifikálásban használták. Még Tutanhamon fáraó sírjában is levendulát találtak, amely 3000 évig fennmaradt. A rómaiak és a görögök később átvették, értékelve tonizáló, nyugtató hatását és finom illatát.

A rómaiak óta elterjedt levendulának az idők során különböző nevei voltak. Az ókori görögök Nardusnak, a rómaiak pedig Lavandariusnak hívták. A kereszténység kezdete óta a levendulaolajat szent olajként használták, mivel gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik.

Bár az ókorban igen elterjedt növény volt, az a tény, hogy a görögök Nardusnak vagy Nardnak nevezték, amely név az ókori szíriai Naarda városból származik, feltételezhető, hogy a Közel-Kelet volt az egyik származási területe az első levendula fajoknak.

A levendula elnevezés a latin "lavare" = mosni szóból ered, ezt a tisztasággal hozták összefüggésbe, a rómaiak fürdésre, ruhatisztításra, de afrodiziákumként is használták. Antiszeptikus tulajdonságait gyógyászati ​​célokra is használták.

Az ókori egyiptomiak a levendulát kozmetikai célokra, sőt balzsamozásra is használták, de úgy tűnik, hogy csak a királyok és a főpapok családjai élvezték titkait.

A görögök az egyiptomiak tudásából merítettek, és amint a görög orvos, Theoprastus az „A szagokról” című könyvében feljegyzi, az egyiptomiaktól eltérően, akik levendulaolajjal kenték be a fejüket, a görög filozófusok inkább a talpukat kenték be. hogy a parfüm természetesen a fej szintjéig emelkedjen, illatosítva az egész testet.

Úgy tűnik, hogy a levendula gyógyászati ​​felhasználásáról szóló első írásos feljegyzések egy görög orvos írásai i.sz. 77-ből. Feljegyezte, hogy a levendula belsőleg használva megszüntette az emésztési zavarokat, a fejfájást és a torokfájást. Külsőleg alkalmazva azt mondja, hogy a levendula sebeket és égési sérüléseket tisztít, valamint nyugtatja a bőrt.

A rómaiak is elismerték a levendulát gyógyító és fertőtlenítő tulajdonságai miatt, erős levendulaillatával rovarriasztó képessége miatt, és gyakran használták mosásra, testápolásra, főzéshez vagy szobafrissítéshez. A történészek úgy tudják, hogy a római katonák sebek, rovarcsípés vagy gyomor- illetve veseproblémák kezelésére vittek magukkal levendulát katonai hadjárataik során.

Számos nagy történelmi személyiségnek a levendulához köthető a neve: Kleopátra a levendula parfümöt használta luxuselixírként, VI. Károly francia király állandóan levendulával töltött párnákat hordott utazásai során, hogy nyugodt és pihentető alvást biztosítson, I. Erzsébet angol királynőnek pedig mindig volt friss virág a szobájában, hogy elkerülje a szorongást, az álmatlanságot és még a depressziót is.

I. Károly király felesége, Henrietta Marie, aki a kozmetikumokat bevitte a brit királyi udvarba, levendulát használt illatos szappanokban, fürdő- és mosóvízben.

A reneszánsz idején Franciaországban a levendulát nagyon jó védelemként tartották számon a fertőzésekkel szemben. A 17. században a legtöbb gyógynövényes írás a levendulát csodaszerként ajánlotta, amely számos egészségügyi problémára jó. Ekkor sok levendula utcai árus kezdett megjelenni. Az árak meglehetősen meredekek voltak, különösen az 1665-ös nagy pestisjárvány idején, amikor úgy gondolták, hogy a levendula védelmet nyújt a könyörtelen betegség ellen.

A viktoriánus korban Viktória királynő a levendula hangos használója volt, mivel a növény divatossá vált az arisztokrácia körében. A friss levendulát megszárították és zacskóba rakták a ruhák közé. A levendulát falak és bútorok mosására is használták, mert segített eltávolítani mindenféle rovart. Akkoriban Nagy-Britanniában London egyik külvárosa (Mitcham) volt a királyi háztartás levendulaolaj-termelésének központja, az ottani termékek abban a korszakban váltak híressé.